udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
2
találat
lapozás: 1-2
Névmutató:
Dessewffy Sándor
2000. október 10.
Temesvár és a Bánság legnagyobb római katolikus temploma felavatásakor országos ünnepség keretében a Millenniumi nevet kapta. A felszentelést végző Dessewffy Sándor püspök a templomot a Magyarok Nagyasszonya oltalma alá helyezte. Ezért a kezdetektől október 8. nemcsak templombúcsú, hanem a Máriás körmenet napja is. Idén is zsúfolásig megteltek a háromezer férőhelyes templom padsorai. A szentmise végén a hívek Máriás körmeneten vettek részt. /Égi nagy patrónánk ünnepe. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 10./2002. október 7.
Az Aradi Állami Színházban megtartott okt. 6-i megemlékező ünnepség előtt Dessewffy Sándor, a Vértanúk Öröksége Egyesület budapesti elnöke tartott megnyitó beszédet. Varga Vilmos, Kiss Törék Ildikó művészházaspár Európa márciusától az aradi Golgotáig versben és prózában című pódiumműsora után a Kárpát-medence dalnoka, Dévai Nagy Kamilla és tanítványai a Krónikás Ének Zeneiskola fiataljai következtek. /(puskel): Fényes ég alatt. Megemlékező díszelőadás a színházban. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 7./
lapozás: 1-2